Hírek a világomból

1 fejezet, új design, Szerkesztőről

2016.12.09. 07:28, Kishi

Sziasztok. Hűha, november 27-én volt utoljára fejezet feltöltve, az újabb friss elmaradásának késése oka megvan: feltartanak, videózok, játszok. És most már megkeresnek a hétvégi túlórákkal, amire megyek, mert jól jön az a plusz pénz. Most például nagyon jó lett a fizetésem, az előző két havihoz képest picivel, de lehetett volna jobb.  Eltelt a Mikulás nap, hamarosan névnapom, aztán a Karácsony, s megint eltelik egy év. 
 
Na de hagyjuk a mellébeszélést, kárpótlásul hoztam frisset, nem keveset. Figyelmet mindennap a napi látogatottságot és az átlagot: megzuhant, ahogy én is szégyenemben. Senki ne higgye, hogy nem akarom hozni az új fejezeteket, sőt elárulom, hogy az eddig feltöltötteken kívül még 7-8 fejezet van hátra, de nem ígérem, hogy idén felkerülnek, ezért is írtam le az Aktuális feltöltésben, hogy tervezve van a 2017-es év eleje. Ám, ha befejeződött, hozom a többi extrákat, a szereplőkről a leírásokat. Aztán elkezdtem javítani egy másik vámpíros könyvemet. Az igazság szerint már megvan írva, csak javítani kell most, s jöhet az is fel. Arról egyenlőre nem osztok meg infókat.
 
A mai friss: 
 
* karácsonyi design
* frissült az Aktuális feltöltés menüpont
* A vámpír csókja 41. fejezet
* A vámpír csókja Fejezetek címe
* osztok meg magamról néhány tudnivalót (kedvencek, írási karrier kezdete)
 
Egy kérés: írjatok kritikát, szavazatok, hogy lássam, van mozgás az oldalon. 
Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)