ccs
CSS Codes
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek a világomból

újra megnyitom az oldal kapuit, s így teltek a napjaim

2020.02.17. 19:42, Kishi
Sziasztok. Megnyitom újra az oldal kapuit. Nagyon nehéz időszak van mögöttem, hiszen nem igazán akar úgy alakulni néhány dolog, ahogy tervezem. Hol frissítem ezt vagy a Devil May Cry oldalt - amivel szintén el vagyok maradva, hol nem. Van már párkapcsolatom, igyekszem most már úgy beosztani az időmet, hogy vele is töltsek nem kevés időt, hiszen szeretem :).
 
Ráadásul még mindig Kecskeméten dolgozok a Mercedes gyárban, de már ott akarom hagyni. A felmondásomat megírtam, s az a terv, hogy egyenlőre visszamegyek az előző munkahelyemre, ahonnan felmondtam, hogy a Mercibe mehessek. Pokolian kezdődött ott az életem, már a negyedik munkanapon ott akartam hagyni, de aztán adtam egy esélyt. Csábítóan hangzik a magas fizetés, a plusz juttatások, de hosszú távon nem egészséges. Aki dolgozik ott, az tudja, miről beszélek. Álló munka, jönni-menni kell, alkatrészeket pakolni a gépbe, ugyanabba ugyanazt nyolc órába - monoton munka. Az előző munkahelyen ugyanez ment, de az abból a szemszögből nyugisabb volt, hogy ott nem kavartak úgy, mint a Merciben. Fenyegetik a dolgozókat a kirúgással, ha nem megy túlórázni, rád erőltetik azt ugyanakkor, hiába mondod, hogy nem tudsz bejönni. Főleg, ha busszal tud csak bemenni, nincs autó, főleg, ahogy az én esetemben, jogosítvány, s már ő érzi magát kellemetlenül, mert kuncsorognia kell, hogy hozza-vigye akár kolléga, akár otthoniak, vagy taxit küldenek. Egyik kollégám a minap mesélte, hogy szombati napon busszal bejött, de haza már nem volt, csak úgy, hogy a központba ment, s onnan sikerült hazajutnia. Ráment az aznapi szombatja csak a munkával és az utazással.
 
Nálam a minap becsukták a kis kaput. Ahogy írtam, megírtam a felmondásomat, de még nem adtam be. Március 5-én leszek két éves dolgozó, de azután befogom adni. Mikor már az ember érzi, hogy a gyomra se bírja azt, ami a munkahelyen megy, gyomorideggel megy dolgozni... Arról nem beszélve, hogy aki messziről jár be, egészségileg, fizikailag, s lassan mentálisan is tönkremegy, mert nem bírja tovább. Tavaly sokat túlóráztunk, szombat délelőtt és délután, aztán vasárnap éjszaka tizenkettőztünk - mert ott a Merciben az éjszakázást vasárnap kezdjük, mert a szünetek alatt nem csekkolunk. Úgy kell könyörögni, hogy váltsanak le minket, ha vécére kell menned. Én nem olyan rég, délutános műszakban dolgoztam, ez miatt táppénzen voltam, mert fél óra volt hátra a műszakból, úgy voltam vele, kibírom, de aztán egész úton a buszon is éreztem, hogy kellett volna. Éjszaka fél tizenkettő ilyenkor, mire hazaérek, aztán egészen hajnali kettőig emiatt ébren voltam, mert gond adódott a könnyítéssel. Elmentem orvoshoz, s megállapították, hogy fehérje és genny volt a vizeletben, így gyógyszert kaptam, s miután elmondtam, milyen munkát végzek, táppénzre írt. Aztán, amikor február 15-én, szombati napon, délelőttös műszakban bementünk dolgozni, megpróbálták rám kényszeríteni, hogy vasárnap éjszaka 12-zek, mivel a hiányomat pótolni kellett és nem volt elég autó legyártva a gépek sorra érkező hibái miatt. Igen, a nap huszonnégy órájában működtetve vannak, nem lep meg, ha sorra megy minden tönkre. De én a tavalyi év után eldöntöttem, hogy ha szombat délelőtt dolgozni kell, nem megyek vasárnap tizenkettőzni. Ha pedig ez nem tetszik nekik, mondjanak fel nekem nyugodtan, hivatkozva arra, hogy problémás ember vagyok, aki csak jogosan megmondja a magáét. Oké, máshol is van ilyen, mert ritka az olyan munkahely, ahol ha 100%-san nem, de elmondható, hogy nincs semmi gond. Kapom innen még azokat is, hogy mert máshol nem kapom meg azt a pénzt, amit a Merciben. Ez igaz, de ahogy fentebb írtam, becsukták a kiskaput, s mondani szokták, hogy nem minden a pénz. Elmondom nektek, hogy amíg én az előző munkahelyemen dolgoztam nővéremmel és húgommal, mi együtt még a szülőkkel élünk ugyan, de túlórákkal együtt közösen fel tudtok újítani a szobánkat és a házat. Abból a fizetésemből vettem laptopot, később összeraktunk unokatestvéremmel egy asztali számítógépemet. Rájöttem, hogyha minél többet keresek, s hiába akarok spórolni, az a pénz mindig elmegy valamire. A kevesebből is megvoltam, mindössze spórolni kell.
 
Az a tervem, hogy ha felmondtam, visszamegyek az előző munkahelyemre, mert amíg ott voltam, csak a szomszéd utcában volt, tíz percre gyalog, s ki tudtam pihenni magam. Volt mindenre időm, időm a könyveimet írni és a Devil May Cry-os honlapomat szerkeszteni sokkal több volt, mint most a Merciben. Főleg úgy, ahogy fentebb írtam, párom is van, aki mellesleg nem tud ezekről. Beosztom egyszerűen, s kész. Megszerzem a jogosítványt, gyűjtök autóra, s aztán szép sorban a többi, amit elterveztem.
 
Na de a lényegre rátérve. Hébehóba írogatom a könyveimet vagy fanficceimet. Most egy fanficcet írok és javítok. Szerkesztem az oldalt, aminek egyszerűen nem tudok rendes designet kitalálni XD. A fanficc, amit most írok, az az 1986-ben megjelent, Christopher Lambert főszereplésével készült Hegylakó mozifilm 1994-ben megjelent animációs rajzfilm újragondolt változata. A fanficcről annyit kell tudni, hogy a rajzfilm epizódjai szerint fogom írni, a karakterek nagy része és a főszereplők a címszereplővel ugyanazok. A történetet megváltoztattam, s a gyermekbarát rajzfilmet olyan elemekkel írom meg, mint amilyen az élőszereplős mozifilmek és az animációs film, vagy a televíziós sorozatok. Ez az egyetlen darab, ami gyermekbarát, de ez fanficcben más lesz. Már javában írom, javítom, s ami elkészül, töltögetem felfele. A rajzfilmről annyit kell tudni, hogy negyven epizód készült el, s befejezetlen maradt a történet, de én írok neki egyet, s öt részre terveztem meg. Erről bővebben a fanficc adatlapján lehet olvasni.
 
Természetesen nem feledkezdtem meg A vámpír csókja könyvemről, csak most erre gondoltam. De az is lehet, hogy mivel abból néhány fejezet maradt hátra, elkezdtem javítani.
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon