ccs
CSS Codes
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek a világomból

Friss: A hegylakó fanficc és megnyitottam az oldal FaceBook oldalát

2020.02.25. 11:12, Kishi
Sziasztok. Hűha, még csak most lett új év, s már lassan két hónap eltelt majdnem. Alig kezdjük az új évet mindig, észre se vesszük, s sity-suty, gyorsan eltelt már ennyi belőle. Azt kell mondjam, annyira nem, de eseménydús volt, hisz eldöntöttem, hogy munkahelyet váltok, s az idei évben vannak dolgok, amiket szeretnék végre megtenni, amikre eddig azt mondtam, hogy majd-majd-majd. Ilyen például a jogosítvány megszerzése, aztán egy autót venni, a könyveim megírása és kiadása. S természetesen amit egy mondattal korábban írtam.
 
Ami a honlapot illeti: ahogy a másik, a Devil May Cry-os, úgy ezt az oldalt se fogom szüneteltetni, értve úgy, hogy nem teszem elérhetővé a modulokat. Igaz, a Devil May Cry-os most is szünetel, azt is szerkesztem-fejlesztem, ahogy lehet.
 
A lényegre térek: írom és javítom A hegylakó fanficcemet, amiből korábban az Előszót és a Prológust már feltöltöttem. Most az első és második fejezetek is javítva lettek, amiket feltöltöttem a mai napon. Továbbá megnyitottam az oldal FaceBook-os oldalát, ahova megosztogatom a friss bejegyzéseket.
 
A hegylakó fanficcem itt olvasható, a FaceBook-os oldalt a fejléc alatti menüpontban vagy itt érhetitek el. Ha tetszik az oldal, dobj egy like-ot.
 
Még nincs hozzászólás.
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT