ccs
CSS Codes
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A hegylakó 1. - Az út kezdete
A hegylakó 1. - Az út kezdete : 1. fejezet 1/7

1. fejezet 1/7


1. fejezet: Ébredés
"Senki nem tud az embernek olyat mondani, ami bántóbb az igazságnál."
 
2015. szeptember 24., csütörtök
 
Kortan az óta a nap óta, hogy halálraítéltként hagyta el a Szent Területet, bosszút esküdött a Jettatorok ellen. Úgy döntött, felépíti saját birodalmát, s elfoglalja Skóciát. Egyáltalán nem érzett se megbánást, se lelkiismeret furdalást tette miatt.
     Első útja a Szent Terület után a közeli kis falvak voltak, ahol kegyetlenül, nem érdekelve, hogy nőt, gyereket vagy időset, megölte. Aztán az ország miniszterelnökét, politikusokat és a kormányfőt. Eltörölte a kormányt, a politikát, nem hozott létre saját törvényt. Egyáltalán nem érdekelte, ez mennyire lesz jó az embereknek, hogy nem kell ezek szerint élniük. Elég, ha rettegnek tőle. Nem kevesen kegyelemért könyörögtek, s segítségüket ajánlották fel. Némi hezitálás után elfogadta, így katonákat kezdett toborozni, az ellenállókat elfogták. Foglyokat, halálraítélteket szabadított ki a börtönökből.
     Erről azonnal értesültek a Jettatorok, s együtt indultak megállítani, de mire odaértek, már csak holttesteket találtak.
     Később visszatért a Szent Terület templomába, ahol Mangus-t egyedül találta. Harcoltak, de egyikük se halt meg. Mangus-t, amióta csak az eszét tudta, az építészet érdekelte, ebben a szakmában több évig tevékenykedett, s neki köszönhető több épület - ahogy ez a templom is. Kortan azon a napon tervrajzokat lopott tőle. Azok alapján kezdte megépíteni hosszú évekig épülő birodalmát. A skót partokra parti őrségeket építettet azért, hogy megakadályozzák az országból szökni próbálókat, vagy a beérkezőket. Mindenkit hezitálás, még csak azonosítás vagy ellenőrzés miatt se állítottak meg.
     Ezek ellenére a mai napig sem fogta fel, hogy történhetett meg, miszerint azért nem kapta meg Ryan MacLeod tudását és képességét a Serkentés során, mert azt állították a Jettatorok, lemondott halhatatlanságáról egy nő miatt. Hogy gyereke lett. Hallott korábban ilyenről, de nem hitte, hogy ez valóban lehetséges. Nagyon bosszantotta mostanáig a dolog, mert a társa, aki a csillagászattal foglalkozik, azt jósolta meg, MacLeod gyereke állítja meg. Huszonnégy éve annak, hogy végzett MacLeoddal, de a gyerek a mai napig nem került elő. Felforgatta egész Skóciát, sikertelenül. Kezdte azt hinni, hogy a Jettatorok ráijesztettek. De nem adta fel, kivárja a napot, hogy eljöjjön. Újabb húsz évet nem akar várni. Na és ha az a gyerek már egy támadás során életét vesztette? Ha így lett volna, halhatatlan erejének abban a pillanatban fel kellett ébrednie, ugyanis ez erőszakos halál által történhet ez meg. És meg kellett érezze. De semmi nem történt. A fiú örökölhette az apja azon tulajdonságait, hogy vörös hajú és zöld szemű?
     A skót földek nagy részét elpusztította, falvakat égetett porrá, a nagyvárosok alighanem kipusztultak. Sok ember hagyta hátra otthonát és családját, s csatlakozott hozzá gyáván azért, hogy életben maradjon. Voltak, akiket rabszolgaként ejtettek foglyul és az építkezésbe fogták be őket. Aki nem bírta, vagy ellenkezett, megölték. A birodalma, ami egy hatalmas, zöld színű, hatvan méter magas erődnek épület fel, Mogondának nevezte el. Parkolókat, ebédlőket, kiképzőtermeket, börtönöket, irodákat, öltözőszobákat, alvószobákat és szövetségeseinek, a bürokraták terme található meg. A Carron Valley Reservoir folyóhoz közel épült. Délkelet felé huszonhárom mérföldre fekszik a főváros, Glasgow. Erődjét a Killearn, Boquhan, Fintry, Gonachan, Lennoxtown, Campside Glen, Strathblane és a Blanefield falvakat körbe ölelő környéken álló hegyek elé építette. Az erőd legtetején van a hatalmas, kör alakú trónterme. Üvegmennyezete, vaslemezekből kiépített padlózata van. A falak mentén páncélszobrokat állítottak körbe. A terem közepén egy nagy kőlépcső, apró oszlopokkal. Felül van a trónja, azok előtt két tartóban fáklya ég.
     Délelőtt van, a Nap állása szerint kilenc óra.
     Kortan a trónján ül, kezei a karfán pihennek. Mellette egy magasabb karfán hason fekve, két kézen könyököl egy félmeztelen, fekete bőrnadrágos és csizmás, csatos alkarvédőt viselő hosszú világos szőke hajú maszkos férfi. Ránézésre nincs hatvan kiló, bordái látszanak, mint akit hetekig éheztettek. Bordáin és két felkarján zöld és kék villám tetoválás. A harminc fokos lépcső előtt két magas férfi áll. Egyikük magas, izmos alkatú, fekete hajú. Fekete bőrnadrágot, csizmát visel. Hosszú ujjú fekete testhez simuló felsőt, arra pedig feketés-zöld terepmintás katonai kabátot vett, ami a térdéig leér. Jobb kezén ujjas fekete kesztyű, de bal szeme és keze kibernetikus. A másik férfi fehér nadrágot, inget, csizmát és hosszú fehér köpenyt visel. A bal mellén a ruháján a névjegy kártyája, számával és nevével. Ő is hosszú fekete hajú, feje tetején kopasz, s összekötve hordja. Ránézésre olyan alkatú, mint a karfán fekvő, mégis testesebb, s fél fejjel alacsonyabb a mellette álló katonánál.
     - Arak! Annak a fiúnak még mindig semmi nyoma? - Kortan az őrnagyot szólította.
     - Semmi, Kortan nagyúr - rázta a fejét.
     - Asklepios? - szólt a másik férfinak. - Te vagy a bürokraták vezetője. Halljam, van ötleted?
     - Nagyuram - lépett egyet előre az idős férfi. - Bizonyára emlékszik arra, hogy nem olyan rég az embereimmel elkezdtük azt az új fejleményünket tesztelni, amiről Önnek is beszéltem korábban. Miszerint a zöld kristállyal bemérhetjük a valaha volt társait.
     - Emlékszem. Amiatt hálás vagyok, Asklepios. Szép munka - mondta őszintén Kortan. Ritka esetek egyike, hogy bármit megköszön és megdicsér. - Rábukkantam azokból a puhányokból néhányra, s megszereztem az erejüket, csak mert nem voltak hajlandóak mellém állni.
     - Igen, nagyuram. Nos... Azt akartam mondani, hogy ha esetleg Ryan MacLeod gyerekéhez is került egy zöld kristály, be tudjuk mérni, hogy hol tartózkodhat, nemde?
     - Valóban - mondta Kortan.
     - Kortan nagyúr - lépett előre az őrnagy. A két férfi szúrós pillantást vetett egymásra. Nem titok, hogy rivalizálnak egymással. - Az embereimmel egy hete Edinburgh-ot támadtuk meg. Hajadonokat hoztuk néhány férfival. Többen azt állították, hogy eljön értük a Kiválasztott és ő megmenti őket az Ön zsarnoksága alól. Egyikükből sikerült kiszedni, miszerint MacLeod, akiről a Jettatorok azt beszélik, a Kiválasztott édesapja, ott, Edinburgh-ben ismerte meg a fiú édesanyját. Később Dundee-ba menekültek.
     - Dundee-ba? - lepődött meg Kortan, majd kíváncsian végigsimította állát. - Érdekes.
     - A két város nincs messze egymástól. Végül is, elképzelhető, hogy a fiú ott bujkál - szólalt meg a karfán fekvő világosszőke hajú férfi.
     - Valóban - adott igazat Kortan. - A húsz év alatt jártatók Dundee-ban, Arak?
     - Kétszer, nagyuram. De ahogyan leírta, nem találtunk ott vörös hajú fiút. Ha él is ott, lehet, jól elrejtőzött, amikor ott jártunk.
     - Vagy lehet, nem is vörös hajú fiút kell keresnünk - feltételezte Asklepios.
     - Arak! A katonáiddal menjetek Dundee-ba. Ejtsetek foglyokat. Több rabszolga kell még. Aki megpróbál ellenállni, öljétek meg. És ha találsz ott vörös hajú férfit, élve hozzátok elém - adta ki a parancsot.
     - Örök hatalmat Kortan nagyúrnak! - utolsó mondatát Asklepios-szal egyszerre mondták szívükre tett kézzel, s elhagyták a termet.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!