|
1. fejezet 3/7
A haza úton nézegette a szántóföldeken dolgozó embereket, akik vetették el a kukoricát, a zöldségeket és a gyümölcsöket. A gyümölcsfákról kis ládákba szedtek meggyet, szilvát, almát, körtét és cseresznyét. A már megérett földeken zöldségeket szedtek. Távolabb búzát arattak. A városban szerencsére meg tudtak egyezni az emberek, mit mennyiért veszik át a boltokban vagy a piacon. Olcsón tudnak beszerezni és vásárolni árucikkeket. Az iskoláztatás szintén.
A város szélén balra egy második világháborús katona szobra emlékműként van felállítva. Koszorúk, mécsesek és virágok szoktak ott lenni, főleg amióta a város néhány lakója meghalt. Rengetegen eljárnak minden vasárnap templomba azért, s kérik az Úr segítségét, szabadítsa meg őket Kortantől.
A város ezen részén több épület van, amit még tizenegy éve, a második és egyenlőre utolsó támadás során elpusztítottak a mogondai katonák. Nem tudták felépíteni, mert ha hoztak is hozzávalókat, eszközök hiányában nem tudták megjavítani. Így már csak üres placc van ott.
Quentin tisztán emlékszik a várost ért két támadásokra.
Először 1997 márciusában történt. Hét éves volt. Kortan katonái eljöttek a városba, hogy férfiakat vigyenek Mogondába, hogy segítsék annak megépítését. Voltak, akik önszántukból mentek az életben maradás véget, de voltak, akik ellenszegülés miatt lelőttek. Édesanyjával a pincébe rejtőztek, belülről minden ajtót lakattal zártak be. Ott lenn hallották a robbantásokat, a lőfegyverek hangját, az emberek segély kiáltását. Édesanyja magához ölelte, simogatta fejét, nyugtatta, hogy minden rendben lesz, de ő sírva fakadt, füleire szorította tenyereit. Akkor abban, hogy rendben lesz minden, bizonytalan volt. Még pedig teljes mértékben.
Két órával a támadást követően, amikor már elcsitult minden, előjöttek. Édesanyja kezét fogva kisétáltak házukból. Az utcában és a családi házakon úgy tűnt, nem keletkeztek károk. A közelben más házak leégtek, melynek utójelei, fekete füstök szálltak. Akkor látott két vele egykorú gyereket, akik halott édesapjuk mellett ülnek az édesanyjukkal és sírnak. Biztos volt benne, hogy ellenállt, s lelőtték - talán a szemük láttára. Rengeteg asszony maradt egyedül kisgyerekével, mert lelőtték vagy rabszolgaként elvitték férjét. De nem kevesen önszántukból döntött úgy, hogy otthagyja családját, s Kortan katonái közzé áll. Ő sose tette volna meg, csak azért, hogy életben maradjon. Ilyenért nem hagyja hátra szeretteit, akik megtettek mindent értük. Édesanyja ugyanúgy egyedül maradt vele. Egyedül, a maga erejéből nevelte, de voltak segítségei szerencsére. A mai napig jól ismeri és jó barátságot ápol azokkal az emberekkel.
Gyávának könyvelte el az, aki hátrahagyta a családját.
A város első körforgója után jobbra ment. A támadások után csupán egyszer került cserére az utcatábla, amin a William Fitzgerald van felírva. Ezen a környéken minden ház egyforma. Nem nagyok, egy családos, emeletes vagy alsószintes házak itt, kocsi felhajtókkal, garázzsal és kis kerttel. Egy méter magas kerítések vagy kis fenyő fák választ el kerítésként két családi házat. A huszonegyedik században, ránézésre mégis olyan, mintha a tizenhetedik lenne. Régi típusú, de még működő autókkal és lovas kocsikkal közlekednek.
Az utca végén jobbra van az ő házuk, ahol édesanyjával és örökbefogadott húgával, Clyde-dal élnek. Beparkolt a furgonnal, Gaullal kiszálltak. Kivette a kocsi hátuljáról a két liter tejet és a becsomagolt gyapjút. Bementek. Köszönt, de se az édesanyja, se húga nincsenek itthon. Eltette a tejet a hűtőbe, a gyapjút bevitte édesanyja szobájába, ahol a varrógépe van. Anyja szobája mint egy varroda. Akármerre néz, az ágyán és ruhásszekrényén kívül állványok, a varrógép asztal, azokon különböző méretű tűk és gombok, színes cérnák, cipzárak, de akadt kötőtű és fonalgolyó. Édesanyja egyszerre szeret varrni és kötni. Gyermekkorában rengeteg pulóvert kötött neki. Minden imádta. Édesanyja ezzel keres maguknak pénzt.
Örökbefogadott húga, Clyde pár hónapos volt, amikor édesanyja örökbe fogadta, ugyanis a szülei egy balesetben meghaltak, s árván maradt. Ő akkor tizennégy éves volt. Tudja, hogy édesanyja mindig vágyott egy kislányra, ezért fogadta örökbe. Kezdetben féltékeny volt, úgy érezte, nem törődik már vele eleget. Nem akart segíteni, többször elment Gaullal otthonról. Aztán belátta, hogy amikor kicsi volt, anyukájának volt segítsége. Hogy Clyde ugyanúgy árva maradt pár hónaposan, mint ahogy ő lett fél árva egy évesen. Segített anyukájának, vigyázott Clyde-ra, s megszerette.
A fürdőszobába ment. A fürdőszoba nem volt kicsi. Itt van a mosógép, a szárítógép, a vécé, a szennyes kosár. A kádba megengedte a meleg fürdőt. Kabátját a fogasra akasztotta a bejárat mellett, csizmáját a többi cipőhöz, melyet rendezetten raknak. Kantáros nadrágját, ami már koszos lett, az inggel és mellénnyel együtt, alsógatyájával a szennyesbe tette. Hosszú, vállig nőtt vörös haját leengedte, s beleült a kádba, amit derékig engedett meg. Jól esett ez most a munka után, gondolta. Hanyatt dőlt, felhúzta egyik térdét, s lejjebb csúszott, hogy megmossa haját. Behabosította samponnal, leöblítette, s megmosakodott mindenhol. Lejjebb csúszott a kádban, sóhajtott, elengedve magát fekszik és élvezi a fürdőt. Mély levegőt vett, s kiengedte. Lehunyta szemeit.
Élvezi a fürdőt, a munkától fáradtan pihenget a vízben. Érezte, hogy el akar aludni. Mégis, ahogy éjszakánként álmodni szokta, most is látott valamit. Egy fekete lovon érkező köpenyes idegent. Nem sokkal azután, hogy rátalált Gaulra hét évesen, akkor találkozott vele először. Félt tőle, ahogy a kis Gaul. Ott álltak ketten, védtelenül, egyedül. Féltek megmozdulni. Tudták, az lett volna életül utolsó napja, amit megélnek. De az idegen nem bántotta egyiküket se. Még a lováról se szállt le, s fegyvert se tartott rájuk.
"Tudod, hogy hívnak, fiú?"
Valahányszor róla álmodik, ugyanaz a kép, ahogy fekete lován ül, az erdő fái között. A kép és a kérdés változatlan. Mozdulatlanul ülnek Gaullal, akit magához ölel, s rámorogni se mert, a félelemtől remeg egész testében.
"Adok időt. Még visszatérek!"
Az óta a nap óta egyszer se látta. Fogalma se volt, ki lehetett az a férfi. Kortan kémje? Csak egy vándor? Édesanyjának ezt elmesélte, aki magához ölelte, hogy megnyugtassa. Azt kérte, ne menjen az erdőbe egyedül, még Gaullal se. Megígérte, de mégis nem egyszer visszament. Ahogy teltek az évek, az idegen nem tért vissza. Tudni akarta, ki ő, miért érdekeli a neve. De egy idő után letett róla, nem foglalkozott vele.
Végzett a fürdéssel. Leengedte a vizet. Megtörölközött. Fekete nadrágot, fehér rövid ujjú pólót, arra hosszú ujjú fekete pulóvert és krémbarna rövid ujjú inget vett fel. Megszárította, megfésülte és összefogta a haját. Anyja többször mondta, vágassa le rövidre, de nem akarta. Olyankor ugyan az anyja mindig mondta, hogy az apjának is hosszú volt.
Ami az apját illeti: sose ismerte. Egy éves volt, amikor meghalt. Egy fényképet se látott róla, nem tudja, milyen volt. De már az sem számított. Elfogadta, hogy nem él, bármi történt vele és hogy ki volt.
Kiment Gaullal az utcára. A házuk előtt álló egy méter magas téglafalra ült. A házuk mellett van egy kis erdő, ahol fák állnak, nagy füves tér van, de játszótér nincs. Oda szokott kimenni húgával és Gaullal játszani. Gaul hozta a labdáját, hogy játszanak. Átvette. Indultak volna, de valaki a derekát karolva ugrott rá. Majdnem elestek.
- Bátyó!
Egy tizenegy éves, derekáig éppen felérő kislány volt az. Barna nadrágot, kék hosszú ujjú felsőt, csizmát és krémbarna színű kabátot visel. Hosszú, derékig érő világosbarna haja félig összekötve. Hátizsákja a hátán.
- Hékás, fel akarsz lökni?! - csikizte meg, s emelte fel, mire a kislány sikított. Gaul ugatott.
- Quentin, tegyél le!
- Hé, fiatalok - jött az anyjuk.
Anyja fekete cicanadrágot, bokacsizmát, térdig érő, combig körbevágott hosszú ujjú világos rózsaszín ruhát visel, alatta másik, fehér hosszú ujjút. Ránézésre majdnem ötven éves, ennek ellenére derékig érő szőke hajú, melyben nem kevés ősz hajszál látszik, s félig kötötte össze. Százhetven magas, vékony alkatú, törékeny nő. Könyökhajlatán barna fonott kosár, melyben zöldségek, gyümölcsök, tészta, konzervek és pár kukoricacső, melyet főzni lehet. S Gaulnak kutya ropi, amit annyira szeret. Adott neki párat.
- Vége a munkának délelőttre? - kérdezte az anyja.
- Igen - felelte Quentin, s letette Clyde-ot.
Anyja, akit Ally-nek hívnak, újabb ropit adott Gaulnak.
- Hiába nincs se kormány, se politika, majdnem pénz se, mégis használjuk még. Anyagilag nem áll a város rosszul, mert megvan mindenünk. Be kell érnünk azzal, ami van még. Nem kérnek már semmit olyan drágán, mint régen. Kortan ennyit meghagyott nekünk.
- Lehet.
Quentin sose akart se hallani, se beszélni Kortanről. Van, ami miatt hálásak lehetnek neki valóban, mégis... Miatta hullott szét rengeteg család. Ahogy sokan a városban, az országban szintén, jobban vágyik a bukására.
- Shu világra hozta a gidáit - terelte el a témát.
- Tényleg? - örült a hírnek Clyde, aki nagyon szeretné látni a kis gidákat. Megfogta a kezeit. - Szombaton elmegyünk, hogy megnézhessem? Látni szeretném őket. Megígérted.
- Hát persze, húgocskám - simogatta meg a kislány állát Quentin.
- Kimehetünk a hegyekbe? - kérdezte Clyde az anyjához fordulva.
- Még beteg vagy, nem? - kérdezte csípőre tett kézzel Quentin.
- Nem, már meggyógyultam. Hétfőn mehetek iskolába.
- Tényleg?
- Kérlek, Quentin - fogta meg újra kezeit. Még Gaul is úgy vonyított erre, mint aki ugyanazt szeretné, mint Clyde. Quentin ismerte Gaulnak ezt a vonyítását.
- Na jó.
- Menjetek csak, addig megfőzőm az ebédet - mondta Ally, s bement.
- Ó, Anya! Pillanat, Clyde, hozom a kabátom - bement Quentin. Beértek a házba. - Mr. Willis meghozta a gyapjút, amit kértél. A szobádba vittem. És hoztam két liter tejet, a hűtőben van.
- Köszönöm, fiam - tette a konyha asztalra a kosarat, majd levette kabátját. - Vigyázz Clyde-ra. Tudod, hogy...
- Veszélyes odakinn. Nehogy legyenek ott katonák - mondta Quentin, közben barna térdig érő kabátját felvette. Bár sose szeretett más szavába vágni, ahogy azt se, amikor az ő szavába vágnak, néha megteszi. - A hegyekben nincsenek katonák. Akárhányszor kimentünk, eggyel se találkoztunk. S sose esett baja Clyde-nak, Gaulnak vagy nekem.
- Igen, de...
- Anya - fogta meg arcát és homlokon csókolta. - Ne aggódj. Vigyázok Clyde-ra.
- Tudom.
Édesanyja megfogta egyik kezét és megcsókolta a tenyerét. Nagyon szereti őt, értékeli azt a kitartást, amit a nehéz idők ellenére kibírt. Hálás érte, s viszonozta, még ha valamiben eleinte nem akarta kivenni a részét.
- Ó, Quentin... Ez a nyaklánc... - a saját nyakláncához nyúlt. Ezüst láncon lóg egy apró zöld kristály. Neki is van egy olyanja. Tudja, hogy az édesapjáé volt, ami aztán édesanyjához került. - Az apád... Sose meséltem róla nagyon sokat, igaz. De...
- Quentin, jössz? - szólt kintről Clyde.
- Igen, egy pillanat. Mennem kell.
- Várj. Valamit tudnod kell az apádról.
- Apáról? - kérdezte meglepetten.
- Igen. Van, amit nem mondtam el sose róla. Vagyis, sok mindent nem tudsz még róla.
- Ez most... Jön ide? - kérdezte a vállát megvonva Quentin.
- Quentin! - szólt ismét Clyde, de Quentin arra nem szólt. Még Gaul is ugatott már.
- Jogod van tudni. A jövőd és az életed múlik rajta. Hosszú ideig elfojtottam magamban. De ideje elmondanom mindent.
- Bármiről legyen szó, már nem érdekes. Apa meghalt.
- Igen is érdekes! - emelte meg kicsit a hangját az anyja, mire Quentin válla megremegett. - Tudnod kell valamit vele kapcsolatban.
- Mit? Mit kell még? - kérdezte. Mire anyja válaszolhatott volna, folytatta. - Ryannek hívták. Egy éves voltam, amikor meghalt. Jószívű ember volt. Edinburgh-ban ismerkedtettek meg. Ez minden! Rögtön, Clyde! Egy perc! - szólt húgának, amikor az harmadjára szólt. - Ne akard azt mondani, hogy nem az, akinek lennie kell. Hogy életben van. Legfőbbképp az nem érdekel, milyen körülmények között fogantam.
- Meghalt. Megölték őt. És szerelem gyerek vagy.
- Kortan ölte meg őt, igaz? - kérdezte. Mire édesanyja ismét válaszolhatott volna, folytatta. - Figyelj, már rég nem érdekes ez a dolog. Elfogadtam, hogy meghalt. Megfogadtam, ha lesznek gyerekeim, nem akarom, hogy az apjuk vagy az anyjuk nélkül nőjenek fel. Bár amíg Kortan uralkodik, ki tudja meddig, addig elfelejthetem a családalapítást. Dundee-ban egyébként is nincs hozzám illő lány.
- Igen érdekes, miért halt meg Quentin. Ha eljön az ideje, rájössz, miről beszéltem.
- Miről? Áruld el akkor! Rögtön, Clyde! - szólt ki újra húgának. Bár most így egyre jobban telik az idő, ha vitatkozik az édesanyjával. - Anya, hallgass ide.
- Te hallgass ide, Quentin - állt elé az édesanyja. - Fogalmam sincs, mennyi ideig leszünk még együtt. Clyde, Gaul, te és én. Egy család vagyunk. Minden baj idején kitartottunk, s ki kell tartanunk amíg lehet. Bármikor utolérhet minket a vég. Bármelyik percben. Édesapád ebben hitt. Élnünk kell életünk minden egyes perceit békében. Még ha van is egy zsarnok, aki miatt sok család széthullik. Sok könny és fájdalom. Apádat elvesztettem. Se Clyde-ot, se téged, még Gault se akarom. Szeretlek titeket.
Quentin megölelte édesanyját, aki viszonozta, szorosan. Nem szóltak, csak álltak így. Egyik szeme sarkából kicsordult egy könnycsepp. Tény és való, ő se szeretné, ha bármi bajuk esne. Ő a férfi a házban, neki kell megvédenie őket a bajtól. Félt már attól, hogy egyszer úgy éri őket baj, ha nincs mellettük. Valahányszor elmegy dolgozni itthonról. Munka közben felhívja az édesanyját, betelefonál az iskolába a húga miatt. Örömmel hallja, hogy minden rendben, még ha Clyde-ot piszkálja egy-két osztálytársa. Amiatt bement, s elcsípte azokat a gyerekeket, akik beijedtek tőle. Vagy amikor az utcán tett valaki rossz megjegyzést velük kapcsolatban. Azt se hagyta szó nélkül. Az apjával kapcsolatban volt akkor is valami, s amikor édesanyját kérdezte erről, az csak annyit válaszolt, ne foglalkozzon velük. Így tett.
Sepregessen mindenki a saját háza körül. Mindig annak nagy a szája, akinek ég a háza.
- Én is szeretlek, Anya. Clyde-ot. Gault. Nem akarlak én se elveszíteni titeket. Ne haragudj az előbbiért. Nem akartam megemelni a hangon. Bármi is történt az apámmal, tudom, hogy ő jó ember volt.
- Igen, az volt - hallatszott anyja hangjában, hogy sírva fakad. Maga elé állította, s letörölte a könnyeit, majd homlokon csókolta.
- Rendbe jön minden - mondta mosolyogva Quentin. Anyja viszonozta. - Ebédre jövünk.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
