|
2. fejezet 2/3
Sikeresen megérkeztek a hegyekhez. Átmentek a kis hídon. Most már biztonságban vannak. Felmásztak a kis barlanghoz. Clyde levette a táskáját és Gaullal leültek. Quentin elővett egy kulacsot, letekerte a tetejét, s adott Clyde-nak inni. Elég nagy a kupakja, hogy megtöltse, s Gaul is ihasson. A folyóból nem mer meríteni, ki tudja, mi került bele. Tiszta ivóvizet kell keressenek akár kútból, vagy valamelyik boltból. Jó lenne visszamenni, mert nem esett útba egy se sajnos.
Fél órája vannak itt. Quentin néha lenézett a városra. Alig látott mozgolódás. Járkáltak, de magatehetetlenül. Nem mer lemenni. Clyde-ra nézett, aki lefeküdt pihenni, mellette Gaul. Míg Clyde pihen, ő a folyóhoz sétált. Megmosta az arcát, a kezét, aztán csak nézte a folyó vízében magát. Alig akarja most is felfogni, amit az édesanyja elmondott. Hogy az édesapja és ő Halhatatlanok. Hallott róluk, de sose gondolta, hogy valóban élnek köztük.
Vajon ez áldás vagy átok? Örökké élhet, de szenvednie kell. Ezt nem akarja. Szenvedett az élete eltelt huszonöt évében, nem kér belőle száz évig.
Felállt. menni akart vissza, amikor hasogató érzést érzett a fejében. Megfájdult, leejtette a kulacsot, amire a kupak nem lett visszatekerve, s egy kevéske víz ömlött ki.. Térdre esett, s fogta a fejét. Jajgatott. Gaul ugatását és Clyde hangját hallotta.
- Quentin, mi a baj?
Nem tudott válaszolni. Érez valamit. Mi lehet az?
Felfigyelt jobbra, amerről jöttek. Egy szürke lovas férfi tartott feléjük. Felálltak, arrébb az útból, aki átugrotta a kis patakot. Quentin előrántotta vadászkését, s az idegen felé tartotta élével, közben védte Clyde-ot. Gaul elé ugrott és ráugatott az idegenre.
- Gaul, vissza! Nyugalom! - szólt rá, Gaul abbahagyta az ugatást. Morgott.
Quentin ledöbbent, ahogy megpillantott az idegent. A férfi az álmaiból, akivel már hét éves korában találkozott. Ugyanaz a szürke ló, ugyanaz az öltözék - bíborvörös nadrág, pulóver, amire fekete páncélzatot vett. Szürke ujjas bőrkesztyűt és fekete csizmát visel. A haja pedig ugyanolyan hosszú fekete, mint akkor volt.
- Ő az - engedte le kezeit Quentin.
- Újra találkozzunk, gyermek - nevetett a lovas férfi.
Quentin mérgesen ránézett. Gyűlöli, ha gyereknek vagy kölyöknek szólítják.
- Tudod, mi a neved?
- Quentin MacLeod a nevem. A MacLeod klán utolsó leszármazottja. A Kiválasztott, akinek meg kell küzdenie Kortannel - lépett előrébb két lépést, s az idegen felé tartotta a kését. - És felnőtt férfi, nem gyerek.
- Csakugyan. És mit a terved azzal a késsel? - kérdezte. Quentin a késre, majd rá nézett.
- Megmentem a szülőotthonom. Skóciát. És végzek a zsarnokkal. Ne állj az utamba, idegen!
A fekete hajú férfi nevetett. Leszállt a lováról. Kihúzott egy hosszú, becsomagolt tárgyat az oldaláról. Odadobta, amit elkapott, elejtve kését.
- Ez esetben ne azzal a fogpiszkálóval. Inkább használd ezt. Légy igazi Hegylakó!
Quentin a csomagra nézett. Az alakja alapján kardra tippelt volna.
Kibontotta. Ledöbbent. Alig hitt a szemének. Valóban azt rejtett a csomag, amire gondolt. Egy kardot. Nem akármilyet. Egy gyönyörű, egy méter hosszú élű, keresztvasas, napfénytől csillogó, aranyból kovácsolt, bronz markolatú katanát. Sose látott ilyet.
- Te jó ég! Ez egy szamuráj kard. Igazi aranyból kovácsolták volna?
- Igen. Erős kard, a mai naptól a tiéd.
- Tényleg? - kérdezte meglepetten, ugyanakkor örült. - Most találkozunk újra, s kardot ad?
- Igen - tette karba kezeit az idegen magabiztosan, s kihúzta magát. - Ismertem az előző, egyetlen tulajdonosát. Saját kezűleg kovácsolta Japánban. Aranyból és bronzból. Hónapokba telt, mire az elképzelései alapján megfelelő lett. Sejted, kié lehetett ez a kard?
Quentin a kardra nézett. Bárkié lehetett. De ha valóban egy valakié, akire gondol, akkor ezt vegye úgy, hogy örökség? Tenyerében tartotta a pengét, markolatánál körbe forgatta. Ám az éle borotvaéles volt, s megvágta tenyerét. Leejtette a kardot, mire Clyde megijedt. Ránéztek, s döbbentek figyelték a seb gyors gyógyulását. Clyde most már elhiszi, hogy Halhatatlan lett.
- Édesapámé volt - felelte Quentin.
- Igen. Ryan MacLeod-é. Ez egy örökség - felelte az idegen. Előhúzta saját katanáját a lovára felhelyezett hüvelyből. - Kiváló harcos volt, aki feladta halhatatlanságát egy nőért.
- Ugyan, mit tud, idegen!? - szólt Quentin. Nem tűri, hogy a szájára vegye a szüleit, még ha valóban ismerték egymást. Felvette a kardot, s távolabbra invitálta Clyde-ot és Gault.
- Idegen? - nevetett a fekete hajú. Megsimogatta vékony bajszát, majd aprócska szakállát. Meghajolt, közben feléjük tartott. - Kérlek, ifjú MacLeod, enged, hogy bemutatkozzam. Mario Vincent vagyok. De hívj csak nyugodtan Ramireznek. Ismertem a szüleidet, legfőbbképp édesapádat. Ha megengeded, elmesélem szívesen, amit csak tudnod kell. De előtte... - Előre ugrott. Quentin kivédte a csapását. - Jók a reflexeid. Ezt figyeld!
Hátra lökte. Az újabb támadását vízszintesen adta le, mely elől leguggolt Quentin. Aztán kardoztak. Hol Quentin, hol Ramirez hátrált. Clyde és Gaul figyelték a barlang előtt állva. Quentin újabb csapást akart mérni, de Ramirez kitért előle. Nem figyelt, így Ramirez kirúgta a lábát, amitől hanyatt esett.
- Nem rossz. De van még mit gyakorolnod. Állj fel!
Quentin így tett, fogva a kardot.
- Várj! - kérte Ramirez, s odament hozzá. Quentin kardozásra készen állva állt. - Ez így nem jó! Lazán hajlítsd be a térded, ne nehezedj rá - fogta a vállánál, s igazított a testtartásán. - A hátad egyenes. Karjaidat így tartod, amikor készen állsz a harcra. Így jó.
Ramirez beállt úgy, ahogy elmagyarázta az imént. Quentin megjegyezte. Ramirez támadt.
- Erős és vakmerő harcost faragok belőled! - mondta, s megütötte jobb felkarját a kard nem éles részével. Hiába, fájt neki. Tovább kardoztak. - A gyerek egyszer felnő. De csak tőle függ, hogy az marad, vagy erős férfi válik belőle! Mindenki maga dönti el, fiam!
Most mögé került, s a lapockájára ütött. Lépkedett előre, majdnem hasra esett, de sikerült megtartania magát. Szembe fordult Ramirezzel, felé tartva a kardot.
- Ne bántsa Quentint! - szólt rá Clyde, Gaul morgott.
- Nem bántom! Mindössze tesztelem! Látni szeretném, milyen a testtartása. Mennyire erős a küzdőszelleme.
- Valóban? Ezt úgy kell, hogy püföl közben? - kérdezte Quentin. Fáj a háta az előbbi ütéstől.
- El kell viselned a fájdalmat. Az ütéseket. Különben csak egy puhány, gyáva kisfiú leszel!
- Nem vagyok gyerek! - dühös lett Quentin. Míg mondta, Ramirez felé ment - Te beképzelt, nagyképű majom! Quentin MacLeod a nevem, oké!? - Igyekezett visszafogottabb szavakkal illetni az idegent, mivel Clyde jelen van. Amint odaért, suhintott a karddal, ami elől leguggolt.
- Nem rossz! - mondta, miután kitért a csapás elől Ramirez.
Megfogta Quentin egyik bokáját, s megemelte. Elengedte. Csakhogy Quentin elvesztette az egyensúlyát, mert egy kis kavicsra lépett. Majdnem kibicsaklott a bokája, hátrált ugrándozva, míg nem a folyóba esett hanyatt. Ramirez nevetett. Clyde és Gaul mérgesek lettek. Quentin feljött a felszínre. Kiköpte a vizet, s mérgesen nézett Ramirezre.
- Maga szerint ez vicces?!
- Én jót szórakoztam! Ti nem? - fordult Clyde-hoz Ramirez. A kislány a fejét rázta karba tett kézzel. - Bennetek semmi humorérzék nincs.
Ramirez a lovára felcsatolt hüvelybe csúsztatta kardját. Levett egy nagy táskát, amit letett a földre, míg a kantárt levette lováról, hogy a folyóból ihasson. Quentin kijött abból, mikor egy másik, fekete színű megérkezett. Nyerítésére felfigyeltek mind.
- De gyönyörű - mondta a lovat látva Quentin.
- Az a te lovad, Quentin - mondta Ramirez, aki a táskájával Clyde-hoz ment. Kivett egy üveg vizet. - Szomjas vagy, kishölgy?
Clyde örült neki, hiszen nagyon szomjas volt már.
- Clyde! Idegenektől nem fogadunk el semmit! - szólt Quentin. Clyde visszahúzta a kezeit.
- Kérlek. Miért akarnám megmérgezni őt? Kardot adtam a kezedbe, ismertem édesapádat. Sőt, hogy lásd, milyen jólelkű vagyok, kapsz egy lovat, még a lányodnak is adok enni-inni.
- Ő a húgom - javította ki Quentin. Ramirezre tartotta kardját. - Mellesleg, árulja el, honnan tudhatnánk, hogy maga nem Kortan egyik embere? Hogy csak azért jött, hogy megöljön?
- Bebizonyítsam? - kérdezte. Amikor nem kapott választ, a ruhája nyaka részén benyúlt. Kihúzott egy olyan nyakláncot, mint amilyen neki van. Ezen meglepődtek a testvérek. - Nézd meg a kardod markolatának alját.
Quentin ránézett. Egy R+A van ráírva.
- Ryan és Ally - mondta Ramirez, mire Quentin meglepetten nézett rá. - Ryan MacLeod és Ally Jeannie Winber egyetlen, szerelem gyermekeként születtél Dundee-ban, 1990. február harmadikán. Egy éves korodban meghalt az apád. Jelen voltam. Meg akartam akadályozni, de nem lehetett. Megtiltották.
- Miért? - kérdezte Clyde.
- Mert ha két Halhatatlan megkezdte a harcát, abba nem avatkozhat bele egy harmadik fél. Ez a Játék egyik szabálya - válaszolta. - Hallottál a Halhatatlanok Társaságáról? A braedownie-i Szent Földről? A Jettatorokról? Connor MacLeodról?
- Egy pillanat - vette el Ramirez nyakától a kardot Quentin, s leguggolt. - Édesanyámat úgy hívták, ahogy mondta. A születési évem helyes. Arról a Szent Földről pletykákat hallottam. De a Jettaro, vagy mikről, sose.
- Jettatorok. A Társaság Halhatatlan tagjai, ahogyan én. Azoké, akik lemondtak a harcokról és kardjaikról egy békés jövőért. Huszonöten se maradtunk. Kortan egykor közénk tartozott, de elárult minket - mondta Ramirez, közben Clyde-nak és neki átnyújtott egy-egy üveg vizet. Gaul is kapott. Clyde megitta mindet, annyira szomjas volt, hisz nem hoztak vizet. Quentin csak átvette, de még nem ivott. - Vannak vagy voltak olyan Halhatatlanok, akik több száz vagy ezer évig éltek, vagy élnek még. Életük során sok mindenen mentek keresztül. Harcokban és szenvedésben. A társaimmal, köztük édesapáddal, több éves küzdelem után úgy döntöttünk, lemondunk a Játékról, a Díjról. Harcok és erőszak nélkül élünk tovább békében az emberek között. Az volt a terv, hogy minden tudásunkat, amit több évtizedes vagy évszázados útjaink során megismertünk, átadjuk az embereknek. Csakhogy ez valakinek nem tetszett. Fellázadt. Uralkodni akart Skócia felett. És végül elérte célját.
- Kortan - mondta Quentin. Ramirez bólintott.
- A legöregebb és legbölcsebb a Társaságban úgy ítélkezett, miszerint az, ki a Társaság ellen emeli kardját, halállal lakolt. Az édesapád, aki akkor már elvesztette halhatatlanságát, szembe szállt Kortannel. Vesztett. Ott voltam akkor, s láttam apádon, hogy legyengült és szenved. De nem adta fel. Nem akarta. Volt miért harcolnia. Végül Kortan a fejét vette, ott a Szent Földön. Az egyik társam megjósolta, miszerint eljön a Kiválasztott, aki szembe fog nézni az árulóval.
- És az Quentin lenne? - kérdezte meglepetten Clyde. Ramirez bólogatott.
- Miért pont én? Miért én vagyok a Kiválasztott? - kérdezte Quentin.
- Mert édesapád azelőtt tiszta szívvel megküzdött egy Halhatatlannal, aki szintén ellenünk fordult. A fejét vette. Azt kérte, fosszák meg ettől az "átoktól", s adjanak neki halandó életet. Édesanyád miatt tette. Aki így dönt, s később, amennyiben ismét feltűnik egy újabb zsarnok, aki a világot akarja rettegésben tartani, akkor azt annak az utódjának kell legyőzni. Még pedig neked, ifjú MacLeod. Ha elfutsz, cserben hagysz mindenkit, aki számít rád. Megszeged a tett ígéreteidet. Egy harcos sose adja fel még a legnehezebb helyzetekben sem. Küzd a végsőkig. S apád ugyanezt tette a halála napján. Értettek tette.
Quentin édesanyja ígéretére gondolt. Hogy védje meg Clyde-ot és szabadítsa fel Skóciát.
És most, amiket Ramirez elmondott...
- Azok alapján, amit édesanyám, s most Ön, Ramirez, elmondott... Édesapám valóban egy bátor és jó ember volt - ismerte be. Ramirez ezzel egyet értett.
- A halála előtt megkért engem és a szintén Halhatatlan bátyámat, hogy vigyázzunk rád és édesanyádra. Engem bízott meg, hogy készítselek fel a nagy küzdelemre. Azt is megjósolta a társam, hogy a halhatatlanságod ébredését követő hónap teliholdján fogtok megküzdeni.
- Micsoda? - döbbent le Quentin, s kard nélkül állt fel. - De... Szeptember vége van mindjárt. Egy hónap? Az nagyon rövid idő.
- Igen. Az összes Jettator erejét, képességét és tudását a birtokodba kell venned addigra.
- Na de! Ezt nem gondolták komolyan?
- Ezt jósolták meg. Ez a Prófécia - állt fel Ramirez.
- Egy hónap alatt kell felkészüljek a nagy csatára? Elment az eszük! Mégis mennyivel lehet erősebb nálam Kortan? Sokkal! Azt gondolják, ha minden Jettator erejét megkapom, leszek olyan erős, mint ő? Mennyi emberről van szó? Arról a huszonötről?
- Sajnos nem vagyunk már húszan se. Kortan, az édesapád, s ahogy hallottam, három-négy emberrel vagyunk kevesebben. Kortan mindet megölte. A bátyám és én még adhatunk neked valamit. De ha úgy gondolod, hogy nem vagy rá képes és nem akarod...
- Állj! - nyúlt az arany katanáért Quentin, mielőtt Ramirez elvehette volna. A háta mögé rejtve meghátrált. - Mindent, amit édesanyám és most Ön elmondott, világos volt az elejétől a végéig. De gondoljon már bele, hogy ez most egyszerre sok. Idő kell, még ha nem olyan sok.
- Természetesen - mondta Ramirez, s felvette táskáját. - Részletesebben el fogok mondani mindent, ha velem jössz Edinburgh-ba.
- Edinburgh-be? Mi van ott? Miért kell odamennünk? - kérdezte meglepetten Quentin.
- Ott él a bátyám a családjával. A feleségével és a lányukkal. Vagyis, a bátyám neveltlánya. Mint mondtam, ő is Halhatatlan, így nem lehetett gyereke. Segíteni fog nekünk. Edinburgh-ban rengeteg barát van. Biztonságban lesztek ott. Erősebb a védelem, mint én, ahogy láttam.
- Na és én? Én nem mehetek? - szólt Clyde.
- Clyde és Gaul nélkül egy lépést sem teszek innen - mondta Quentin.
- Nincs Dundee-ban senki, aki vigyázna rá? - kérdezte Ramirez.
- Nem bízom senkire - mondta határozottan Quentin, Clyde megfogta jobb csuklóját mögé húzódva. - Tudom, hogy mindenki ismerte az apámat Dundee-ban. Az édesanyám és Clyde hallották nem egyszer, hogy róla beszéltek. Nem érdekel, hogy mit, de a mai napon történtek után nélküle nem megyek sehova. Tudom, hogy veszélybe sodorhatom őt, de édesanyámnak megígértem, vigyázni fogok rá. Kiszabadítom a dundee-ikat. És felszabadítom Skóciát Kortan uralma alól. És én mindig megtartom a szavam. Edinburgh-ban biztos van valaki... A bátyja felesége és a lányuk vigyázhatnának rá, amíg mi elintézzük, amit akarunk, nem?
- Nos, a legcsinosabb sógornőm és a legerősebb, bár olykor makacs unokahúgom valóban - értettek egyet. Becsúsztatta kardját a hüvelybe, visszatette a kantárt lovára, s felugrott. - Nos, ha tudok valamit az elrabolt dundee-i lakosokról, elmehetünk Mogondába értük. De cserébe a húgod ott marad a bátyáméknál. Megegyeztünk?
- Igen - felelte Quentin a húgára nézve. Egyet értett.
- Ezt megbeszéltük. És hadd kérjelek meg, hogy tegeződjünk nyugodtan. Szólíts továbbra is Ramireznek. Gyertek. Lóval két óra az oda út, pihenőkkel, mint autóval.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
