ccs
CSS Codes
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
A hegylakó 1. - Az út kezdete
A hegylakó 1. - Az út kezdete : 3. fejezet 1/4

3. fejezet 1/4


3. fejezet: Edinburgh
"A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés rajtunk áll."
 
Quentin, Ramirez, Clyde és Gaul két órás út után érkeztek meg North Queensferry-be. Lovaik jól bírták a hosszú utat, mégis többször megálltak pihenni. Dundee-ból két irányból jöttek el idáig. A város mellett van a Tay folyó, az felett korábban egy hídon lehetett Newport-on-Tay-ba, egy kis faluba jutni, de a hidat és a falut lerombolták. Dundee-ban a híd eleje maradt meg, s lezárták. Így a másik irányba indultak Perth felé. Onnan Milnathort, Rosyth, s végül North Queensfery-be, nem messze a célállomástól. Az úton elpusztított falvakat és szétbombázott földeket láttak. Sehol egy sírhely, rejtekhely, de semmi jelét se annak, hogy élet lenne arra.
     North Queensfery-ben sem fogadta szép látvány a csapatot. Az elhagyott városokban vagy falvakban is jócskán történtek az évek során pusztítások. Disztópia és poszt-apokaliptikus képet rajzolt maguk elé a táj. Quentin azt kívánta, bár Clyde-nak ne kellene ezeket most látni. A városban Ramirez elmondása szerint vannak elpusztítva vasútállomás, iskolák, egyetemek, szállodák, hotelek, éttermek, akvárium, munkahelyek és családi házak.
     A városból három híd vezet Edinburgh-ba. Ebből kettő autó, egy vasúti híd. A vasúti hidat kilenc éve lerombolták a mogondai katonák, ami az egyik szélső híd volt nyugat felé. A kelet felőli szélső hidat, a Queensfery Keresztező Híd épp maradt, de a másikat, a négy utas hidat középen megrongálták, melyből húsz méter darab hiányzik. Ha a vasúti legalább megmaradt volna, azon időt megspórolva átjutnak a városba. Át keltek ezen a hídon. Magas korlátjai van, s akár balra, akár jobbra néztek, jól látható a folyó. Amikor látótávba került a híd túl végén a föld, balra egy vékony és hosszú földrészt láttak, amin Ramirez elmondása szerint rengeteg motorcsónaknak kellene ott állnia, de nincs egy se. Ahogy autó se haladt el mellettük az óta, hogy elindultak Dundee-ból. De nem találkoztak senkivel. Mintha kihaltak lenne ez a rész.
     Quentint foglalkoztatni kezdte a gondolat, hogy Kortan uralma óta mennyien haltak meg, lettek a katonái vagy a rabszolgái, s mennyien lettek az ellenállói, akik a bukására vágynak Hogy azokból mennyien lettek szövetségesek, hogy összefogjanak és együtt vegyék fel a harcot Kortan ellen. A katonákkal még jó tűzerővel fel tudják venni a harcot, de Kortannal szemben... Talán egy jól kidolgozott stratégiával csapdába csalható és találnak rá módot, hogy lefejezzék. De mégis hány ember tudja, hogy Kortan Halhatatlan és hogyan ölhető meg? Tud arról, hogy sokan próbálkoztak, de hiába. Odavesztek néhányan.
     Megálltak a hídnak azon a részén, ami még a városba ér. Leszálltak lovaikról és lenéztek a városra. A szél enyhén fújni kezdett, a távolban úgy tűnt, esős felhők érkeznek. A híd mellett hosszú épületek állnak még épben. Ramirez szerint az egy gyár volt, de már nem üzemel. Az a hosszú és vékony homokos út, ami a folyóban van, azon rengeteg használatlanná vált, régi és törött motorcsónakok törzsei, gumiabroncsok, összedőlt kis épület sorakoznak. A végén egy emelvény.
     Mentek tovább. A hídról leérve South Quennsferry-be értek. Ramirez elmondta, mi merre volt vagy van a városban. Jobbra a híd mellett egy építészeti vállalkozás található, akik részt vettek a hidak megépítésében. Úgy tűnt, nem kezdték el a javítást. Érthető, ugyanis egy újabb támadásban ismét sérülhet a híd, talán lerombolnák, így értelmét nem látták a megjavításnak. Balra egy nagy szántóföld van, amin már nem dolgoznak. A környéken ráadásul ugyanúgy szétromboltak mindent. Korábban virágüzlet, autószerviz, boltok, kézműves bolt, autóiskola és taxi szolgáltatás üzemelt itt. Jobbra a hídépítkezéssel foglalkozó iroda, nyugatra vasútépítő vállalat. Az autóúton tovább haladva délre egy kastély áll, azon túl nem messze Kirkliston és Newbridge, attól nyugatra az edinburgh-i repülőtér. Azt teljesen szétbombázták, se az épület, se a repülőgépek nem maradtak meg. Azért, hogy nem csak a hajókkal, de a repülőgépekkel se tudjanak elmenekülni az országból.
     Ramirez szólt, hogy Breaparkon keresztül mennek. Ha rövidebb úton haladnak, ezen, ahol most, kilenc mérföldet kell még menniük, vagyis majdnem egy órát lóháton. A Queensfery úton haladnak tovább. Az úton a sűrű fák körül útzárlat van. Fegyveres emberek jöttek elő. Ramirez mondta, hogy ők barátok, nem fognak támadni. S valóban így volt. A két harmincas éveiben járó magas férfi, akik mint a katonák és az íjászok, úgy öltözködtek, gépkarabéllyal a kezükben, megismerték Ramirezt. Üdvözölték egymást.
     - Ők velem vannak. Quentin, Clyde és Gaul - mutatta be Ramirez. A testvérek köszöntek, ahogy a két férfi. - Sam a városban van?
     - Igen - felelte a jobb oldalon álló férfi. - Már várnak rátok. Gyertek.
     - Köszönjük, barátaim.
     Utat nyitottak nekik, s már mentek tovább.
     - Figyeljetek rám. Ahova most fogunk megyünk, ott él a bátyám a családjával. Ott szabályok vannak, de a város többi részén szintén. Ami mégis az egész városra vonatkozik, az az, hogy se lóval, se autóval nem lehet gyorsan menni. A balesetek elkerülése miatt ugyanúgy be kell tartani a szabályokat. Sam nagyon jó ember, de a szabályszegőket büntetésben részesíti. Itt nem durva büntetésre kell gondolni. Nem kínoz meg senkit.
     - Rendes ember? - kérdezte Clyde.
     - Sam? Igen. Jószívű és segítőkész. Meglátjátok. A felesége és a lányuk kedvesek. Bármiben segítenek, amiben csak lehet - felelte Ramirez.
     Útba esett hamarosan egy étkezde. Éhesek már, de Ramirez szerint nemsokára odaérnek Samhez, addig bírják ki. A testvérek ugyan hoztak élelmet, Clyde szeretett volna enni, de úgy döntött, kibírja. Az étkezde parkolójában három autó áll, odabenn úgy tűnt, nincsenek sokan. Mögötte fák vannak, aztán az Almond folyó, felette egy kis kőhídon át lehet jutni Breapark és Cramond környékére. Ez a rész épnek tűnt, ahol rengeteg családi ház van. Van mozgolódás, de kevesen járták az utcákat.
     Ahogy haladtak tovább, láttak a környéken olyan részeket, ahol lerombolták a házakat, s annak hűlt helyét látni. A parkokban senki sincs. Elmentek egy iskola, egy golfpálya és egy látványosság közelében. Ezen a környéken templom is van. Ramirez elmondta, betérnek oda imádkozni az emberek. Az utca és városrészek tábláit figyelve, Ramirezt követték a testvérek. Volt, amikor sétáltatták a lovakat, volt, amikor ügetették őket. A Silverknowes és Davidson's Mains környékek között haladtak át, Drylaw-tól Crewe Tollig, onnan Trinity. Newhaven felé fél úton Abbeyhill felé vették az irányt. Fél órára vannak.
     Egészen Abbeyhillig a város azon részein, ahol elhaladtak, látható volt, hogy ép vagy sérült volt néhány épület. A katonák a tankjaikkal több épületen keresztül hajtottak. Quentin biztos benne, van olyan város rész, amit majdnem elpusztítottak teljesen.
     - Ramirez. A város ezen részein nincsenek már emberek? - kérdezte Quentin.
     - South Quennsferry-től Abbeyhillig, ahonnan idáig eljöttünk, aligha nem lakhatatlanná vált a város. Több férfit vittek Mogondába katonának vagy rabszolgának, vagy meghalt. A nők és gyerekek közül is sajnos haltak meg, de akik életben maradtak, átkerültek arra a területre, ahol Sam él. A területét fegyveres társak védik, ahol Sam megjelölte, mettől-meddig az övé. Szívesen fogadja azokat, akik otthon és család nélkül maradtak, akár ebben a városban élt, akár máshonnan jöttek. Igyekszik mindenkit elszállásolni, élelmet és ruhát adni. Fegyvereket tud szerezni. Segítséget nyugodt szívvel kérhetek tőle, nem fog elutasítani. Ha segítesz neki vagy megmented, nem fogja elfelejteni viszonozni. Hamarosan odaérünk.
     Jock's Lodge környékére közeledtek. Elhaladtak egy stadion mellett, ami Ramirez szerint ma már edzőpályának számít, ahol lőfegyverekkel és íjászati fegyverekkel tanulnak meg lőni, de edzenek az újonc katonák. Egy út kereszteződéshez értek. Erre járnak lovas kocsikkal vagy autókkal. És fegyverek férfiak, akik társak, felügyelik az utcát. Amikor meglátták őket, intettek egymásnak, mivel Ramirezt ismerik. Nem állították meg őket kérdezősködni, hogy kik érkeztek Ramirezzel. Talán ha egy idegennel érkezik Ramirezzel, a többiek azt gondolják elsőre, hogy barát? Quentin biztos benne, járhattak már úgy, hogy később arról az emberről kiderült, hogy ellenfél és megkapta a büntetését.
     Egy útkereszteződéshez értek a néhai focistadion, ma már edzőstadion mellett. Az egyik sarkában egy fegyver bolt van, ami korábban szépségszalon volt. Megnézték az utca és város rész táblákat. Előre van Jock's Lodge.
     - Azután Northfield és Mountcastle. Utána nemsokára ott is vagyunk.
     - Holyroad Park, Duke's Walk utca - olvasta fel a jobbra nyíllal jelölt táblát Clyde.
     - Igen. Mivel útba esik, arra gondoltam, mit szólnátok hozzá, ha megnéznénk a parkot? - kérdezte Ramirez.
     A testvérek benne voltak. Ramirez enyhén megrúgta lovát, s már mentek. Néhány fa után láthatóvá vált a park. A látvány csodálatos. A délutáni napfény sugarai, amik az ideért kevés felhőktől látszódnak, tükröződött a tó vízében. A tóban kacsák és hattyúk úszkálnak. Néhány ember van itt kinn, akik kenyér morzsákkal etetik őket. A kisgyerekek fogócskáznak.
     - Quentin, arra gondoltam, ott fogunk edzeni - mondta Ramirez. Az ifjút meglepte. - Az korábban kirándulási terület volt. Szabadidő park. De amióta Kortan megtámadta a várost, s igencsak veszteség érte, Sam úgy döntött, az emberek biztonsága érdekében, ha kijönnek ide, rövid időre, két órára legfőbbképp. Fegyveres társak vannak kinn velük. Mindenki golyóálló mellényt visel a felsőruházatuk alatt, még a kisgyerekek is. Nem szeretné, ha bárki meghalna. Számolunk minden veszteséggel és kárral. A Holyroad park, északra pedig Craigentinny már beletartozik Sam területébe. Onnan fogjátok tudni, hogy árammal vezetett drótkerítéssel van körbe rakva. Magas feszültségű, de a gyerekek miatt egy méterre attól a kerítéstől egy másik van, amibe nincs áram vezetve. Életveszélyes, de ezt mondanom se kell. Azokra helyeztek fel várostérképeket a megmaradt városrészekről, s egy másikat Sam területéről. Azon is megvan jelölve, hol találhatók a fegyverboltok, raktárak, illetékes személyek otthona, ahol elérhetőek, edzőtáborok, piacok, boltok és még sorolhatnám. Samnek otthona ugyanúgy meg van jelölve. Meg fogom mutatni nektek. Akadhatnak bajkeverők, ezért nem ajánlom, főleg neked Clyde, hogy egyedül sétálj a városban. Sam békét szeretne, jegyezzétek meg. Ne keressétek a bajt.
     - Én nem szeretném - mondta Quentin. - Na és ha belém köt valaki?
     - Nos, lehetőleg ne öld meg.
     - Azt még annál se jobban szeretném. Mert akkor utána a város határához se kell jönnöm - mondta. Ramirez ezzel egyet értett.
     - Hogyha be vagy ki akarunk jönni Sam területéről, lehetséges? Úgy értem, nem kell ahhoz engedélyt kérni? - kérdezte Clyde.
     - Nem, még csak számon kérni se fogják. Nem kell elmondanotok, hova és miért mentek. Amíg nem gyanakszunk egymásra, kár az aggodalomra. Mogondába is, ha katonai ruhában mész be, sisakkal együtt, akkor sem fognak rád gyanakodni, míg nem viselkedsz szokatlanul. Mindenesetre a csomagokat az autókban és a lovakon átellenőrzik a biztonság kedvéért. Ha odaérünk, titeket is át fognak ellenőrizni. Jártunk már úgy nem egyszer, hogy egy mogondai katonát csíptünk el. Aztán kiderült, hogy idevalósi volt. Nem öltük meg, csak megbüntettük. Van börtön is ezen a területen, ahova az árulókat zárjuk be.
     - Volt olyan, aki visszatért azok után közétek? - kérdezte Quentin.
     - Igen. De volt, aki a börtönben... Nos... Véget vetett a szenvedéseinek - nem akarta Clyde előtt kimondani, csak körülírni, de Quentin értette, miről van szó.
     - Öngyilkos lett? - kérdezte Clyde. Ramirez meglepődött.
     - Igen. Pontosan.
     - Tizenegy éves, de nagyon okos - mondta Quentin.
     - Pontosan tudom, mik a körülmények. Láttam már nem kevés embert meghalni. És nem kevés holttestet - szólt Clyde. Ramirez megértette.
     - Mindenesetre titeket biztos ellenőrizni fognak, mivel most vagytok itt először. Szeretjük megismerni az új arcokat, de nem árt az óvatosság, mint mondtam.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!